Az autó kárbejelentés és kárrendezés menete

Egy közlekedési baleset következményeit akkor vészelhetjük át a legkevesebb veszteséggel, ha világosan átlátjuk, hogy mi a teendőnk, mi fog történni a kárrendezés során és mi ebben a mi feladatunk. Áttekintjük az autó kárbejelentés és a kárrendezés megkezdésének legfontosabb lépéseit.

A gépjármű kárbejelentés előtti teendők

A kárbejelentésre való felkészülés már a helyszínen elkezdődik: lehetőleg fotókkal, akár videóval is dokumentáljuk az eseményeket, szerezzünk tanúkat, rögzítsük az elérhetőségüket. Később az ekkor gyűjtött bizonyítékokra nagy szükségünk lehet. A kárbejelentés előtti helyszíni teendőket ebben a cikkben foglaltuk össze.

Kárbejelentés – kötelező biztosítás kárrendezés

Ha a balesetben vétlen fél voltunk, akkor a gépjármű kárbejelentést a károkozó fél biztosítójánál kell kezdeményezni. Az autókár bejelentésére károsultként 30 naptári nap áll rendelkezésünkre. Ebben az esetben a kárrendezés a károkozó autós kötelező biztosítás terhére fog megtörténni. A kárrendezéshez szükséges, hogy a baleset helyszínén a károkozó és a károsult kitöltse a kék-sárga baleseti kárbejelentő nyomtatványt, s azon valamennyi adat pontosan szerepeljen. Ehhez ma már papírra sincs szükség, a hivatalos e-kárbejelentő mobiltelefon alkalmazás használata is elfogadott.

Kárrendezés vétlen külföldi autóbaleset esetén

Külföldi vétlen autóbaleset esetén a kárrendezés közvetlenül a külföldi károkozó autós külföldi biztosítójánál (ez esetben előnyösebb lehet a gépjármű kárrendezés), vagy annak magyarországi kárrendezési megbízottjánál is elindítható. Bár egyszerűbbnek tűnik a magyar megbízottat felkeresni, a tapasztalatunk azt igazolja, hogy az autókárok jelentős részében a károsult részére egyáltalán nem előnyös. A kárrendezési megbízott ügyintézése során kedvezőtlenebb ügyintézésre és sokkal alacsonyabb kártérítési összegekre számíthatunk, mintha külföldön történne a kárrendezés.

A kárbejelentést haladéktalanul tegyük meg, amint lehetőségünk nyílik rá. A legtöbb biztosító ma felkínálja az online kárbejelentés lehetőségét is. Előnyös megoldás, mert nem kell a kárbejelentéssel addig sem várni, amíg nyitvatartási időben fel tudnánk keresni a biztosító irodáját.

Külföldi baleset esetén választhatunk, hogy az autó kárbejelentést a külföldi biztosítónál vagy annak itthoni megbízottjánál kezdeményezzük

Kárrendezés casco biztosítás alapján

A balesetben vétkes fél casco biztosítás alapján tudja a biztosítóval saját autójában keletkezett kárát megtéríttetni. Ebben az esetben a gépjármű kárbejelentést annál a biztosítónál tegye meg, amelynél a casco szerződését kötötte. Erre általában a casco biztosító 2 munkanapos kárbejelentési határidőt szab. A casco kárbejelentést online is megteheti, ezt követően elindul a casco kárrendezés folyamata.

Utasbiztosítás kárbejelentése

Külföldi tartózkodás esetén hasznos külön utazási biztosítást, utasbiztosítást is kötni. Azért lehet rá szükség, hogy a gépjárműben keletkezett károkon túl más kárainkat is meg tudjuk téríttetni. Egy jól kiválasztott utazási biztosítás megfelelő fedezetet nyújt a poggyászban esett károk megtérítésére, vagy akár orvosi költségek, okmányok pótlásának a kifizetésére. Utasbiztosítási kalkulátor segítségével könnyen ki lehet választani a célnak megfelelő külföldi utazási biztosítást. Fontos, hogy NE az olcsó utasbiztosítást keresse!

A külföldre utazó magyarok közül sokan azt hiszik, elég kiváltani az Európai Egészségbiztosítási kártyát és már minden rendkívüli esemény ellen védve vannak. Tévednek! Az előző linkre kattintva olvassa el írásunkat! Utasbiztosítási kárát a linkre kattintva tudja elektronikusan bejelenteni.

Külföldön, vétlen baleset során megsérült személyek (gyalogos, autó utasa, kerékpáros, stb…) előnyös külföldi kárrendezéséről a linkre kattintva érdeklődhet! Személyre szabott információk és tanácsadás!

Az autókárrendezés menete

Az autó kárbejelentés rögzítése után a biztosító először ellenőrzi, hogy van-e érvényes kötelező gépjármű-felelősségbiztosítása a károkozó autónak és az díjjal rendezett-e, azaz az üzembentartó nem mulasztotta-e el befizetni az esedékes díjakat. Ha ez rendben van, akkor a biztosító kárszakértője, vagy szerződött kárfelmérő partnere 3-5 munkanapon belül felveszi a kapcsolatot a kárt szenvedett autóssal. A kárszakértő helyszíni szemle során az összes sérülést rögzíti a kárfelvételi jegyzőkönyv kitöltésével.

A kárfelvételi szemle közben a kárszakértő oda fogja adni (vagy nem) a kártérítési igény nyomtatványt kitöltésre. Ezzel bánjunk megfontoltan. A nyomtatvány kitöltése valójában a kárigény benyújtását jelenti. Azonban, ha kárigényünk összetettebb, az autó sérülésén kívül másra is kiterjed (elmaradt jövedelem vagy haszon, sérelemdíj, stb.), akkor nem elégedhetünk meg a nyomtatvány kitöltésével. Ebben a cikkben bővebben olvashat arról, hogyan történik a kárigény benyújtása.

A kárszakértő a munka során összeveti a bejelentett eseményeket az autó vizsgálata során tapasztalt sérülésekkel. Megvizsgálja, hogy minden a bejelentésnek megfelelően történt-e. Mindezeket jegyzőkönyvben rögzíti.

A jegyzőkönyv alapján a biztosító kalkulációt készít arról, hogy szerintük a jármű javítása mennyibe fog kerülni. Megvizsgálják, hogy a javítási költségek ismeretében a javítás gazdaságos lehet-e. Ha gazdaságosan nem javítható az autó, akkor totálkárosnak minősítik és teljes becsült értékét kifizetik a károsultnak. Ezzel nem mindig jár jól a károsult (itt olvashat a totálkár problémáiról)

Ha a jármű gazdaságosan javítható, a biztosító ajánlatot ad a kártérítés összegére. Ezt el is fogadhatjuk, ebben az esetben egy összegben előre kifizetik a javítás jócskán (alá)becsült költségeit. Ez a gyorskár, azaz megállapodásos vagy gyors kárrendezés. Ha az összeg nem felel meg, kevésnek tartjuk, akkor kezdjük meg a gépkocsi javítását és annak végén, a javítási számla alapján téríti meg az összeget a biztosító. Sok esetben indokolatlanul avultatva, így egy 5 évnél korosabb autóval elszenvedett vétlen baleset is erősen „ráfizetéses” lehet.

Fontos tudnunk, hogy a kártérítés meghatározásakor az autónak csak azokat a sérüléseit veszi figyelembe a biztosító, amelyek a kárfelvételi jegyzőkönyvön rögzítésre kerültek. Ha a javítás során derül ki, hogy van olyan sérülés, ami nem szerepel a gépjármű kárfelvételi jegyzőkönyvön, akkor haladéktalanul pótszemlét kell kérni.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

The cookie settings on this website are set to "allow cookies" to give you the best browsing experience possible. If you continue to use this website without changing your cookie settings or you click "Accept" below then you are consenting to this.

Close